4.rész

" Ígérd meg, hogy soha nem fogsz sírni miattam"

Ma volt az első kezelésem időpontja és nem mondhatom, hogy nem voltam beparázva. Szerencsére, Hirona meg én már kibékültünk, így egyelőre, minden rendben volt.

- Ryohei, ébredj, lassan indulnunk kell! - hallottam meg Hirona hangját, mire kinyitottam a szememet. Kana-chan, még nagyban aludt mellettem, nekem pedig nem volt szívem felébreszteni.

- Hirona, nagyon félek! Mi lesz, ha a kezelés nem fog használni és tényleg meghalok?

- Erre ne is gondolj Ryohei! Meglásd, nem lesz semmi baj! Csináltam neked egy kis rizst reggelire, hogy ne éh gyomorral menj. - Odaadta nekem a kis tálka rizst, amit jóízűen megettem. Nagyon finom volt, de szerettem volna kicsit húzni az agyát.

- Legközelebb majd megmutatom, hogy kell jól megfőzni! - láttam, hogy elkeseredik, mire elnevettem magam.

- Bocsi, de nem hagyhattam ki. Nagyon finom lett, ne aggódj.

- Úgy tűnik, a humorérzéked, nem veszett el! - húzta fel az orrát, mire magamhoz húztam és belepusziltam a nyakába. 

- Mondták már, hogy sokkal aranyosabb vagy így mérgesen? Na, ne legyél már ilyen! - erre elmosolyodott és nyomott egy puszit a számra. Miután felöltöztem és elköszöntem mindenkitől, Hirona-val együtt, elindultunk a kórházba. A nekem előkészített szobát, már tegnap megnézhettem. Egy tágas szoba, nagy erkéllyel. Legalább gondoltak arra, hogy fiatal vagyok és szükségem van a nagy térre. Miután megérkeztünk, be is mentem a szobámba.

- Sasaki-kun, köszönöm, hogy eljöttél! Mielőtt elkezdenénk a kezelést, szeretném, ha néhány dologgal tisztában lennél. Két naponta kapod majd a kemoterápiát, illetve sugárkezelést is fogunk alkalmazni, hogy biztosan ne legyenek áttéteid. Tisztában van a mellékhatásokkal, vagy esetleg elmondjam azt is?

- Tisztában vagyok velük, az öcsém miatt! Izomfájdalom, hajhullás, étvágytalanság és hányás és sokszor öntudatvesztés. Doktornő, nem kezdhetnénk el végre? Sajnálom, de valahányszor kórházban vagyok, eszembe jut, hogy az öcsém is egy ilyen ágyban feküdt ugyanezeket a gyógyszereket kapta, mint most én és ő is ugyanúgy érezhette magát, mint én. Biztos nagyon félt, ugyanakkor bizakodott is, hogy minden rendben lesz.
- Ne aggódj Sasaki-kun, a kezelés nem okoz majd fájdalmat, azok csak a mellék hatások! - a nővérek bekötötték az infúziót, arra rácsatolták, a tasakot, amiben az átlátszó folyadék volt. - Most magatokra hagylak titeket, ha lecsöpög az infúzió, visszajövök! - a doktornő kisétált, Hirona pedig, odajött mellém.
- Ryohei, nem akarsz aludni?
- Most nem vagyok fáradt! Inkább mesélj nekem!
- Miről meséljek?
- Arról az idiótáról, aki össze merte törni a barátnőm szívét! Mond, milyen ember volt?
- A focicsapat kapitánya volt, ezen kívül nagyon népszerű is. Mondhatni, olyan volt, mint te, legalábbis ezt próbálta elhitetni velem! Azt mondta nekem, hogy számára én vagyok a legfontosabb, mégis igyekezett mások előtt csak bántani engem! - most először, láttam őt sírni. Még akkor is tartotta magát, mikor el kellett költözniük. Csak kerüljön egyszer a kezem közé az a barom, még a szuszt is kiverem belőle. Felemeltem Hirona állát, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Jól figyelj ide! Egy idióta sem érdemli meg a könnyeidet, még én sem! Hirona, ígérj meg nekem valamit! Amíg velem vagy, soha egyszer se sírj miattam! Végre találtam valamit, amiért harcolhatok! Miattad fogok harcolni a betegséggel, mert veled akarok megélni, minden egyes percet az életben! - láttam, hogy potyognak a könnyei, mégis mosolyog. Mindig ilyennek akarom látni, a mosolya nekem a legjobb gyógyszer a betegségre. - Hajtsd ide a fejedet! - Hirona a vállamra döntötte a fejét, a kezeinket pedig összekulcsoltam. Ha most kellett volna meghaljak, örömmel tettem volna meg. Lassan elnyomott az álom.
- Sasaki-kun, kérlek ébredj fel! - hallottam meg Mayumi-sensei hangját, mire kinyitottam a szemem. Láttam, hogy Hirona már nincs ott mellettem és ez nagyon nem tetszett.
- Hol van Hirona?
- Felhívja a bátyádat, hogy jöjjön értetek! Az infúziót már kivettük, szóval haza is mehetsz!
- Nem is éreztem semmit.
- Persze, hisz nagyon mélyen aludtál. Ne feledd, hogy két nap múlva ugyanitt várlak, továbbá akkor lesz az első sugárkezelés is!
- Megértettem! - nyöszörögtem és leszálltam az ágyról.
- Megjöttem a betegért! - jelent meg Yuya, Hirona-val együtt. Kicsit megnyugodtam, hogy nem lépett le azok után, ami történt.
- Yuya, siessünk vissza, már nagyon éhes vagyok! - erre felkapott a hátára. Na, jó ezt totál nem vártam tőle.
- Most meg mi a fenét csinálsz?
- Nem egyértelmű? Ez a kedves hölgy azt mondta, sokat kell pihenned! - erre kezet csókolt a doktornőnek, aki ettől rendesen elpirult.
- Ne flörtölgess az orvosommal! - ütöttem meg a hátát. - Viszlát doktornő! - mindhárman a kocsihoz mentünk, Yuya pedig elvitt minket az otthonba. Próbáltam marasztalni, de mennie kellett dolgozni. Nos, ilyen az én szerencsém.
- Üdv itthon, Ryosuke! - köszöntöttek a fiúk kórusban.
- Ti mindig ezt csináljátok? Hisz csak egy kezelésre mentem.
- Az lehet, de mind éreztetni akartuk, hogy visszavárunk ide. A nővérem szerint segít a gyógyulásban, ha éreztetjük a beteggel, hogy törődünk vele!
- Mi ez a szag? - csapta meg az orromat az égett szag.
- Ah, a takoyaki! - rohant Hikaru és Kei a konyhába.
- Mi a fenét csináltatok? - csaptam a homlokomra, mikor megláttam, hogy egy egész tepsi takoyaki égett oda.
- Épp ebédet csináltunk neked. Meglepetés!
-Tönkretettétek ezt a mennyei ételt...Na jó, majd én csinálok ebédet! Egyébként honnan szereztétek a takoyaki receptjét?
- A szobádból! Volt a táskádon egy receptkönyv és gondoltuk jó lesz felhasználni!
- Remélem, vissza tettétek a helyére, mert az a házi feladatom!
- A szakácskönyv?
- A tanárom azt mondta, hogy addig is míg nem megyek vissza, tanuljam meg a recepteket, hogy el tudjam majd készíteni őket! Na, most ne zavarjatok, különben nem kaptok ebédet! - szerencsére vették a lapot, így nyugodtan neki tudtam látni a currynek.
- Bátyus! - hallottam meg Kana-chan hangját.
- Oh, Kana-chan, örülök, hogy látlak! - erre a kislány odaszaladt hozzám és megölelte a lábamat.
- Már nagyon hiányoztál! Nagyon unatkoztam, amíg nem voltál itt.
- Tudod, én is kaptam olyan gyógyszert, amilyet te is, ezért nem voltam itt.
- Nagyon fájt? Nekem mindig szokott fájni!
- Nem fájt, bár nagyon elfáradtam tőle. Szóval ha megettük az ebédet, elmegyek lefeküdni jó?
- Én is mehetek veled, ugye?
- Persze, hogy jöhetsz, de most már menjünk enni! - miután mindenki asztalhoz ült, hozzá is láttunk az ebédhez. Most is sok dicséretet kaptam az ebéd kapcsán, aminek nagyon örültem. Jól esik, ha megdicsérik a főztömet. Az ebéd befejeztével, Kana-chan meg én elmentünk lepihenni. Láttam, hogy Hirona már alszik, ezért inkább nem keltettem fel.
- Ő a kedvesed? - kérdezte Kana-chan, mikor már az ágyban feküdtünk.
- Nos, valami olyasmi! Inkább azt mondanám, hogy az a lány, akit szeretek!
- Akkor feküdj oda mellé! Én jól leszek itt egyedül is! - nyomtam egy puszit a kislány homlokára és befeküdtem Hirona mellé.
- Mi történt? - motyogta, de a szemeit nem nyitotta ki.
- Kaptál magad mellé egy háló társat! - erre elmosolyodott és hagyta, hogy magam felé fordítsam.
- Ennel örülök, most először alszunk együtt. Neked ez nem baj?
- Ugyan, miért lenne az? Most inkább aludjunk, mert kezdek én is fáradni! - megfogtam Hirona kezét, majd szép lassan engem is elnyomott az álom.